top of page
SS-47.jpg

Esküvő fotózás

árajánlat

Filozófiám

DSC00616.jpg

Az esküvői fotózás során mindig próbálok rugalmas lenni, miközben megvannak a saját bejáratott trükkjeim is. Számomra a természetesség és az őszinte érzelmek megörökítése a legfontosabb. Szeretem, ha minden a Ti elképzeléseitek szerint alakul, és én segíthetek ezt dokumentálni. Az évek alatt összegyűjtött tapasztalataimat szívesen megosztom veletek, hogy a végeredmény ne csupán szimpla fotók legyenek, hanem egy igazi történetet mesélő képsorozat. Mert az emlékek megérdemlik, hogy életre keljenek!

SS-51.jpg
DSC05957.jpg

Egésznapos esküvői csomagok

Hogy miért "egésznapos"?

Ahogy a nevében is sejtettem, egész nap a rendelkezésetekre állok! Ez a szolgáltatás a készülődéstől egészen hajnali 1:00-ig tart. Minden részletre kiterjedően megörökítem a sminkelést, a fodrász munkáját, a kellékeket, a menyasszonyi ruhát, cipőt, ékszereket, és persze az öltözködést is. Ha van rá lehetőség, a vőlegényre is figyelek, hogy neki se kelljen lemaradnia a nagyszerű pillanatokról!

Az események során jön az első pillantás, és ha éppen van időnk, beiktatunk egy rövid páros (kreatív) fotózást is – amiről a naplemente varázsa sem maradhat le! Így biztosan lesznek gyönyörű esküvői páros fotók, és nektek sem kell órákra elszakadni a vendégektől.

Ezután jön a vendégvárás, a kikérő, a ceremóniák és a csoportképek. A csokordobás után jön a vacsora és a közben zajló játékok. És persze a buli sem maradhat el, végül pedig következik a mesés menyecske tánc, ami zárja a napomat veletek.

Ezután már csak magamat tudom ismételni, szóval a kreatív lehetőségeket kimerítve búcsúzom tőletek. Ne feledjétek, itt az ideje bulizni, és jól érezni magatokat! :)

Fontos megjegyezni, hogy ez egy klasszikus esküvői menetrend, de manapság egyre több modern, rendhagyó alternatíva is van, én pedig mindig nyitott vagyok az újdonságokra!

DSC00957.jpg

Egésznapos esküvői csomagok

SS-48.jpg

Alap

10 órás rendelkezésre állás az esküvő napján.Ez az időintervallum tökéletesen megfelelő a Nagy Nap főbb eseményeinek megörökítésére.

+ maximum 10 óra rendelkezésre állás

+ Aznapi kreatív fotózás

+ 500-600 retusált foto

+ Online web galéria

+ Teljes felbontású fotók

+ 5 hetes kézbesítés

330.000 FT

Normál

12 óra rendelkezésre állás az esküvő napján. Ezzel a csomaggal garantálom, hogy minden esemény fotók formájában is életre fog kelni. Előkészületek, szertartások, csoportképek, kreatív fotók és a party eseményei hajnali 01:00-ig.

+ maximum 12 óra rendelkezésre állás

+ Kreatív fotózás aznap 

+ 500-700 kidolgozott fotó

+ Online web galéria

+ Teljes felbontású fotók

+ Expressz kézbesítés (3 héten belül)

385.000 FT

Prémium

13 óra rendelkezésre állás az esküvő napján. Ha ezt a csomagot választjátok minden IS dokumentálva lesz. Nem is beszélve a sok extráról, ami a csomaghoz jár. Rendelkezésre állás ebben az esetben  max hajnali 01:30-ig tart.

+ Jegyes fotózás

+ Ajándék hangulat film a 
jegyes fotózásról

Kreatív fotózás aznap vagy külön napon

+ Drón felvételek

+  13 óra rendelkezésre állás hajnali 1-ig 

+ 700-800 retusált foto

+ Online web galéria

+ Teljes felbontású fotók

+ Másnapi ízelítő fotók

+ Expressz kézbesítés (2 héten belül)

495.000 Ft

SOS08643.JPG
DSC06145.jpg

Külön napi kreatív

Amennyiben a Nagy Nap menetrendje már így is zsúfolt, vagy egy teljesen más helyszínre álmodtátok meg a fotózást, akkor egy 1-2 órás fotózás keretein belül van rá lehetőség, hogy külön napon fotózzunk.

75.000 FT

SOS08014 2.JPG
DSC04377.jpg

Jegyes fotózás

Esküvő napját megelőző időszakban egy 1-2 órás fotózás amely lehet a természetben, az otthonotokban, belvárosban.

65.000 FT

útiköltség és szálláshely:

Kecskemét 30kmes vonzáskörzetén távolabb megrendezésre kerülő rendezvények esetén, üzemanyagköltséget számítok fel. Ez a jelenlegi árak szerint 100ft/km.
Szálláshely biztosítására abban az esetben szoktam igényt tartani, amennyiben szintén Kecskeméttől számolva az utazási táv egy irányba meghaladja a 200km-t, de ezt tisztázni fogom veletek e-mailben, telefonon. 

SOS08443.JPG
DSC04403.jpg

Jegyes fotózásról

Fontosnak tartom, hogy meglegyen közöttünk az a bizonyos kémia. Sokan kerestek meg úgy, hogy még soha nem fotóztak titeket korábban és egy kicsit tartotok attól, hogy be lesztek feszülve, ami meglátszik majd a fotókon.
A jegyes fotózás mindenre megoldás.  Kiváló alternatíva az esküvői menetrend egyeztetésére, másrészt pedig nem leszek sem én sem a gépem idegen majd a nagy napon. Tudni fogjátok, hogy igenis készülhet rólatok is "imádom fotósorozat". Tehát ha ezt a csomagot is megrendelitek, egy jó hangulatú délutáni programon (vagy bármely más napszakban) ismerhetitek meg nagy napotok fotósát és még profi szerelmes sorozat is készül rólatok.

Külön napi kreatív

Egyre megosztóbb a párok között, hogy szükséges e külön napra tenni a kreatív fotózást... mikor válasszátok mégis ezt a lehetőséget?
Akkor ha semmiféleképpen nem megoldható, hogy aznap legyen minimum 1 zavartalan óránk a fotózásra. Ez egy olyan kritérium, amitől már tértünk el a valóságban (volt már 30 perces kreatív is) viszont ez sokszor a fotók minőségén látszódik meg. Továbbá érdemes a csomagon gondolkodni, ha különleges helyszínen és ideális napszakban szeretnétek ha készülne rólatok a sorozat. Mégis akkor mi szól ellene?
Például az újabb készülődés és szervezés, na meg az ezzel járó plusz költségek.
Mellette szól viszont a garantált stresszmentes, nyugodt, jó hangulatú fotózás lehetősége, ahol olyan képek készülhetnek, amit megálmodtatok.

További tudnivalók

képek átadása:

Fontos tudnotok azt is, hogy sok fotóssal ellentétben én szeretek minden jól sikerült képet átadni majd nektek kidolgozva. Sok esetben függ az átadott mennyiség a rendelkezésre állási időtől, násznép és esküvő habitusától és még az időjárástól is. Ezért a számok mindig hozzávetőlegesen kerülnek meghatározásra...

Nyers képeket nem adok át, illetve megvásárolni sem lehet! Ezt úgy gondolom szükségtelen megindokolni.

A Teljes galériát főszezonon belül általában 5 héten belül már nézegethetitek is. Ennél tovább még nem kellett egy párnak sem várakoznia. A fotókat egy online felületen osztom meg veletek. Ez a ti személyes honlapotok lesz, amin stílusosan lesz tárolva az esküvőtök minden pillanata, képekbe zárt története. A képeket két féle méretben fogjátok tudni letölteni -teljes méret mellett web méret - illetve ezen a felületen a násznéppel is megoszthatjátok majd azokat, amit szeretnétek, hogy lássanak, vagy letöltsenek maguknak.

Nem találjátok kérdéseitekre a választ?

Keressetek meg az itt található elérhetőségeim egyikén:

Mobil
06304939482

Mail
info@soossandorphoto.hu

Social

  • Instagram
  • Facebook
  • TikTok
IMG_6119.jpg
bottom of page